Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium 9022 Győr, Széchenyi tér 8-9 06-96-513-010 iroda [k] czuczor.osb.hu

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr

Az 1626-ban alapított intézmény 1627-ben kezdte meg működését.Győr szívében. 1773-ig jezsuita szerzetesek tanítottak itt, majd a rend feloszlatása után állami fenntartásba került. 1802-ben I. Ferenc király a bencés rendre bízta az iskola működtetését. A kommunista hatalomátvétel után, 1948-ban az iskolát államosították, de 1950-től ismét bencés gimnáziumként működhetett szigorú külső szabályok szerint, négy évfolyamon maximálisan két osztállyal. 1994-től a négy évfolyamos gimnázium mellett megindult a hat évfolyamos képzés egy osztállyal.
2006-ig nagyrészt bentlakásos fiúgimnáziumként működött, szombati tanítással. 2006-ban első lépésben áttértünk az ötnapos munkahétre, 2008-tól lányok is látogathatják az intézményt. A jelentkezők nagy száma miatt szűkösnek bizonyult a gimnázium épülete, de 2018-ban a Magyar Állam jóvoltából a Lloyd épületét megkaptuk oktatási célra, így lehetőség nyílt a hat évfolyamos képzésben is két osztály felvételére.

A 2023/2024. tanévben 20 osztályban (6 párhuzamos osztály a hat, 4 párhuzamos osztály a négy évfolyamos képzésben) 797 diákunk van 446 lány és 351 fiú tanulóval. A fiúkollégiumunkban 48, a Szent Orsolya lánykollégiumunkban 49 diákunk lakik, továbbá az Apor Kollégiumban 13 diáklány. A kollégisták összlétszáma 110 fő, az iskola tanulóinak 14%-a.

Pályázatok

Kattintson a fenti képen a pályázatok megtekintéséhez.


Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Ismerj meg bennünket!
Győr Széchenyi tér